JÓT ENNI - TOKAJBAN

ÜVEGTIGRIS 5 aka TIMÁRI HALSÜTŐ

Első gasztro témájú ajánlómnál rögtön szeretném leszögezni, hogy nem akarok átnyergelni étteremkritikusnak. Csupán ajánlok Neked néha olyan helyeket, amik nekem / nekünk / családomnak tetszettek. Csak pozitív élményeket. A negatívokat hamar elfelejtem. Mondjuk a házszámokat nem.
Érdekes módon a sort nem is egy tokaji, még csak nem is egy hegyaljai hellyel kezdem. Tudjuk be ezt annak, hogy elfogult vagyok a csenddel, a Tiszával, meg a halakkal.

Csónakos horgászataim során gyakran felrobogok vagy lecsordogálok a timári Tisza bal partján lévő csónakkikötő mellett és már régóta hallgattam horgászcimborámtól is, hogy a stégek fölött van egy büfé, ahol kiváló halsütöde működik. Sőt emlékszem horgászatra, mikor olyan lelkiállapotban indultunk hazafelé, hogy komolyan fontolgattuk, megállunk és fizetünk egy sült keszegért. De ezt azért a büszkeségünk soha nem engedte. Arról nem beszélve, hogy a halat egy ősellenség, egy halász süti. Amúgy meg a neve se nagyon fogott meg különösképpen: „Üvegtigris 5”. Mivel a filmnek nem vagyok nagy fanatikusa, így nem találtam túl eredetinek.

Akkor indultam el először a családommal, mikor az egyik vasárnap a Hímesben két társaság is a „hovatovább?” kérdésemre azt válaszolta:
- Megyünk Timárra halat enni.
Elkértem a tulaj telefonszámát és bejegyeztem a telefonomba Timári Halas Imre néven. Javaslom, írd be Te is azonnal: 30/3882658

Utazás: Tokaj-Rakamaz-Timár, 10 perc. Nagyjából sejtettem, merről kellene megközelíteni, hiszen a vízről már ismertem. Először a komplejárón próbálkoztam, de mivel elég nagy sár volt éppen és off-road túrát nem terveztem, megpróbáltam műútról megközelíteni. Tábla semmi, így először meg kellett ismerkednünk néhány helybélivel, ami mindig ad érdekes élményeket. Először a falu közepén lévő nagy jobbos kanyart kell kiegyenesíteni, majd minél hamarabb satufékezni két - kaméleonok módjára rejtőzködő, autógyilkos - fekvőrendőr előtt. Községháza után balra egy kis utca, a végén lefelé egy meredek parton. (Te! Fékezz már! Belemegyünk a Tiszába!) Itt vagyunk, megérkeztünk.

Kiszálltunk, az ajtók csapódása volt az utolsó hangos zaj aznap délben.  Fent friss tiszai szellő, lent a surranó folyó. Mondjuk pecázni is ezért járok. A hal csak melléktermék.

A büféablakból Imre, egy mosolygós fiatalember képében köszönt ránk és kérdésünkre, hogy mi a választék, rögtön elővett egy nagy vájlingot és mutatta sorban a láthatóan percekkel előbb tisztított halakat. 
- Van egészben süllő, dévér, karika és egy nagyobb harcsa patkózva, melyiket kéritek?
A feleségem süllőmániás, de aznap harcsát óhajtott, mi, fiúk egy kilós dévérrel szimpatizáltunk. Míg a többiek kényelembe helyezték magukat az 5-6 méter magas part tetején kialakított egyszerű kerti bútorokon, én elmerengtem a cserzett bőrű konyhai segédmunkás felett, amint gőzborotvával tisztította a folyami harcsát. Eközben öt mondatban elmesélte, hogy soha nem horgászik, de a múltkor úgy fogott egy 25 kilós harcsát, hogy kettétört a horgászbotja(?). Néhány perc múlva odaoldalazott egy nem makulátlan öltözetű kolléga a Gyűrűk urából és kezet nyújtott.
- Helló. Jani vagyok. Mi van? Nincs mit enni otthon?
Ekkor értettem meg a névadás okát, igen, ez egy vérbeli, szabolcsi, faluvégi, üvegtigris fíling lesz. Így próbáltam illendően és stílusosan válaszolni Jani kérdésére.
- Igen, nagy a szegénység mifelénk.
Ezután kíváncsiságomtól vezérelve bekönyököltem az ablakba, gondoltam, leinformálom a tulajt.

Imre apai örökséget és tapasztalatot visz tovább. Egy napja abból áll, hogy hajnalban felnézi a halászeszcájgokat, felhozza a napi zsákmányt, megtisztít egy vélhetően elfogyó adagot és 10-11 óra körül elkezdi a halsütést. Ha hamarabb fogy, akkor a bárkából mindig hoz fel friss, élő utánpótlást. A választék kizárólag a halfajták sokaságából áll, amihez sült krumplit (nem fagyasztott - Jani pucolja szegény, miközben Te eszel), friss falusi kenyeret, savanyú uborkát mellékel, de Imre az az ember, aki nem rest nyáron kovászos uborkát készíteni - én ez utóbbit szeretem jobban.

Bármikor mentünk, a sült hal mindig hibátlan, ízlésünknek megfelelő volt. A keszegek irdalása tökéletes, félcenti alatti, így az Y-szálkáknak annyi. A bőre, uszonyai, és bordái csipszesre sülve, de a vastagabb húsos részek (javarészt a hát) fehéren omlós marad, megőrizve a fajta jellegzetes állagát: a dévér kicsit mállós, a süllő márványos, a harcsa zsíros. Az ízekre biztos lehetne találni asszociációkat, de szerintem a dévér dévérízű, a süllő meg süllőízű és így tovább. Szerintem fölösleges ezt bonyolítani. Bármi zavaró mellékíz (avasság, túlsütés, égettség) az olajból? Soha.

Van még egy halétel itt, ami szintén tökéletes: ez a tiszai halászlé (ehhez az előzetes telefonos bejelentkezés elengedhetetlen). Akár választhatsz is, hogy milyen szeleteket kérsz bele, általában harcsát, pontyot szokás - én vegyesen szeretem.

Év elején történt egy kis fejlesztés is, új faszerkezetet kapott a büfé, árnyékoló nádtető került az asztalok fölé és egy hangulatos kis kiugró „erkély”-t is kialakítottak, amiről gyönyörű kilátás nyílik a Tiszára mindkét irányban.

Kérdésemre, mi lesz 2016-tól - hiszen a tervek szerint megtiltják a halászatot az élő vizeken - Imre csak annyit mondott:
- Bízok benne, hogy majd csak lesz valahogy… 
Mi is így vagyunk vele, hiányérzetünk lenne, ha átkényszerülne virsli sütésre…

Számomra az „Üvegtigris 5 aka timári halsütő” nemcsak a tökéletes sült hal lelőhelye, hanem annak is a mintapéldája, amikor egy egyszerű infrastruktúrával rendelkező „hely” - tábla, honlap, Facebook oldal és holmi modern marketingeszközök híján is – jól, de legalábbis önfenntartóan tud működni, mert egy jó program fut benne. A több (tíz)milliós beruházással megvalósult álomprojektek döcögősen vagy bezárva működése korában több kéne ide a hasonló szoftverből.
Sokkal több…

Update! További képek.