​Származását tekintve megoszlanak a vélemények. Történeti-nyelvészeti bizonyítékok alapján felvetődött olasz, francia, szerémségi eredete, azonban a Tokaj-Hegyalján fellelt változatainak nagy száma a borvidékre mutat, mint a fajta bölcsője. A legújabb genetikai vizsgálatok szerint szülei a Gouais blanc és az Alba imputato, mely fajták természetes kereszteződése során alakulhatott ki legkésőbb a XVI. századra.
Rendszertani besorolás alapján a fajta a bortermő szőlő (Vitis vinifera) úgynevezett pontuszi változatcsoportjába tartozik. A jelenleg termesztett Fehér Furmint mellett gyűjteményekben fennmaradt a Piros, illetve a Változó Furmint is, ez utóbbi bogyói az érés elején előbb zöldről pirosra színeződnek, később felveszik Fehér Furmintra jellemző, zöldessárgától aranysárgáig terjedő árnyalatot.
A szőlőfajták részletes leírásával az ampelográfia tudománya foglalkozik. A Furmint teljes ampelográfiai bemutatásától itt eltekintenék, azonban kiemelném néhány fontos jellemzőjét: elsőként talán a felálló hajtásrendszert, mely jelentősen megkönnyíti a metszéstől a szüretig tartó kézzel végzett munkálatokat, azaz a zöldmunkákat a Furmint ültetvényekben. Mivel a rügyekből fejlődő zöld hajtások függőlegesen felfelé növekednek, a lombfal rendezetten tartása valamivel könnyebb, mint más, inkább „szétálló” hajtásokkal rendelkező fajták esetében (ilyen például a Sárgamuskotály). A Furmint hajtásai nagyobb valószínűséggel maradnak a hajtástartó huzalpárok között, később a fürtzóna felett megjelenő első kacsok rátekerednek a huzalokra, így a hajtást már az erősebb szelek sem tudják kifújni, eltörni. Levelének széle fűrészes-csipkés, a fogak inkább hegyesek, így kis gyakorlattal megkülönböztethető a Hárslevelű csipkés, inkább lekerekített, tompa fogakkal ellátott levélszélétől.

​Az 1972-es budapesti I. Bor Világverseny alkalmából készült emlékbélyeg. A korszakra jellemző aszús palack mögött stilizált Furmint fürt és levél, a háttérben Tokaj városa és a felette lévő hagyományos bakművelésű szőlők a Tisza túlpartjáról szemlélve. A bélyeg Vertel József, az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar bélyegtervező alkotása. Figyeljük meg a teljes érésben, illetve túlérésben lévő, talán már aszúsodásnak induló bogyók eltérő színárnyalatát.

​Érési idejét tekintve a kései érésű szőlőfajták közé tartozik, mely tulajdonsága hagyományosan október második felére helyezte a tokaj-hegyaljai szüret kezdetét. Teljes érésben zöldessárgára, Napnak kitetten aranysárgára színeződő termésének fontos jellemzője a markáns, határozott savtartalom, viszonylag magas beérési mustfok az egyensúlyban lévő (azaz nem túlterhelt) ültetvényekben, valamint a töppedésre, aszúsodásra való alkalmasság. Bár karakteres elsődleges aromákkal a Furmint nem rendelkezik (ellenpéldaként gondoljunk a muskotályos fajtákra, az Irsai Olivérre), az erjedés során keletkező másodlagos zamatanyagok almát, körtét, őszibarackot, fehér virágokat idéző jelleget alakíthatnak ki a fiatal borban. A tölgyfahordóban történő erjesztést, érlelést a legtöbb Furmint tétel meghálálja, az ekkor keletkező harmadlagos zamatanyagok gazdagítják aromavilágát.

​Beérett, illetve aszúsodásnak indult fürtök. A Furmint hajlamos a madárkásságra, ha a rosszul termékenyült, apró bogyók túlsúlyba kerülnek, jelentősen csökkentik a termés mennyiségét. A bal oldali képen látható mennyiségben azonban pozitív hatásuk is érvényesülhet, a laza fürtök egészségesebbek  maradnak, száraz bor készítésre alkalmasabbak lehetnek az ilyen tulajdonságot hordozó változatok. A tömött fürtű, nagy bogyójú típusok, mint a jobb oldalon látható Hólyagos Furmint, jobban aszúsodnak.

​A hungarikumnak tekinthető fajta magyarországi termőterülete hozzávetőlegesen 4000 hektár, a telepítések túlnyomó része a Tokaji Borvidéken található. A legfrissebb hegyközségi adatok szerint az 5603 ha tokaji összterületből 3726 ha-t, azaz 67%-ot foglal el legjelentősebb fajtánk.
​
A hagyományosan termesztett fajták közé tartozik a Somlói Borvidéken, továbbá fellelhető a Pécsi Borvidéken és a Balaton környékén, de több egyéb borvidékünkön is. Korábban a Soproni Borvidéken is jelentős területen termesztették, innen azonban szinte teljesen kiszorult. Határainkon túl elsősorban Szlovéniában, Horvátországban, Szlovákiában és Ausztriában képviselteti magát.