Legutóbbi virtuális sétánk során a tokaji Bonchidai csárda melletti „nagy” parkolónál tartottunk egy pihenőt, és azt ígértem, az „óvárosról” egy másik alkalommal írok. Akkor most vegyünk új lendületet, és sétáljunk tovább!

A parkolótól északi irányba – a közúti híd felé - tartva, alig néhány méter után is számos látnivaló akad. Egy házfalon Tenkács Tibor nagyméretű, vasból készült „Szüretelők” c. alkotása látható, ami 1973-ban készült, és sokáig a vasútállomás mellett volt látható. 2012-ben került mai helyére. Ez is jól mutatja, hogy Tokajban sétálva, a szőlő, a bor, a szüret nyomai, hangulata mindenütt tetten érhető.
​A Finánc-dombi kilátóhoz vezető lépcső mellett, az Erzsébet híddal szemben látjuk Nepomuki Szt. János szobrát, aki többek között a folyók, hidak, hajósok védőszentje is. Kicsivel mellette Németi Ferenc, Tokaj 17. századi várkapitányának szobra áll. Néhány lépcsőfok és a Rákóczi család várait (Tokaj, Sárospatak, Regéc és Szerencs) ábrázoló makettekhez érünk. A Rákóczi utca elején, a házak tövében még látszanak azok a vulkáni sziklák, amelyekhez valamikor a tokaji révet rögzítették – ezért is emlegették a várost Kőrév (Kuurev) néven anno a 11. században. 

​Menjünk is fel rögtön az Óvár utcába, hogy elkerüljük a mindennapi bevásárlásra, postára és egyéb üzletekbe igyekvő embereket. A keskeny utcán különösebb látnivaló nincs, viszont a legenda szerint innen, az egykori paplangyárból (ma már nem látható épület) indult 1890-es városi tűzvész.
Alig 300 métert sétálva jutunk el Paulay Ede, a Nemzeti Színház egykori igazgatójának szülőházához. A felújított, átépített ingatlan ma a Paulay Borháznak ad otthont.
Az Óvár utcán tovább sétálva északi irányba egy kisebb útkereszteződéshez érünk. Innen kitérhetünk a gyógyszertár és a Rákóczi pince között a város főterére, de inkább menjünk tovább a Dózsa György utca felé.
Egy sarki, patinás épületen emléktábla jelzi, hogy itt élt és alkotott Tokaj – a művészettörténet számára egyelőre ismeretlen – festője, Helm Sámuel. Tovább sétálva bal oldalon a római katolikus plébánia 1693-ban készült épületét és az egykori evangélikus udvart találjuk, melynek turisztikai célú felújítása már megkezdődött. Egy kis térre, útelágazáshoz érünk. Itt is találunk egy újabb Nepomuki Szt. János szobrot, amely 1802-ben készült, és eredetileg ez a szobor állt a hídfőnél. Pici pihenőt tartva leülhetünk a Rákóczi pince udvara melletti kicsiny Oestrich-Winkel tér padjaira, aztán balra fordulva vágjunk neki a hegynek!
Tavasszal, a virágzó vadcseresznye fák, vagy ősszel a színesedő levelek idején a legszebb ez az utca, amit a tervek szerint hamarosan egy teljes felújítással tesznek még varázslatosabbá és a világörökséghez méltóvá. Jobbra az 1802-22 között épült református templomot láthatjuk. (Megígérem, hogy egyszer a templomoknak, vallási épületeknek egy külön virtuális sétát szentelek) Szemközt a Dobogó pincészet vadszőlővel befutott házfala, az út másik oldalán Veress Gyula Alpár szobra, a Szőlőtaposó lányka teszi kellemessé a környezetet. Habár régen, a hagyományos szüreteken a férfiak taposták a szőlőt a fából készült kádban vagy dézsában, az alkotó azonban egy kislány mellett döntött. Érdemes megnézni a szobor aprólékosan kidolgozott hajviseletét, ruházatát. 

A szobortól nem messze található egy magyar és lengyel nyelvű emléktábla, a skót származású, krosnoi (Lengyelország) borkereskedő Robert Wojciech Portiusról. Ő volt a Tokaji borok első nagy lengyelországi importőre, európai királyi udvarok szállítója.
Aki úgy döntött, hogy eleget sétált, beülhet a jobb oldalon, hatalmas támfal tetején hívogató - várkapuszerű bejáratán át elérhető - Hímesudvar pincészetbe, ahol mindig kedvesen fogadják a nem feltétlen borszakértő túrázókat is.
Aki pedig még nem elég fáradt, az a piros turista útvonalon felmehet a Szeles-tetőre és onnan a további túraútvonalakra (lásd előző séta), vagy az Aranyosi út végéről visszatekinthet a városra és az Alföldre.
​
Mára ennyi, egészségünkre a sétát. Legközelebb a főtérrel folytatjuk. Jó pihenést, jó borozást kívánok!

​Megjelent a Tokaji borvidék jelenlegi legfontosabb és egyben legborbarátabb kiadványa, a TOKAJ KALAUZ GUIDE, melynek népszerűségét jelzi, hogy ez már a negyedik kiadása.
​
Szerzőjét, Ripka Gergely-t az a szakmai megtiszteltetés is érte az év elején, hogy a gasztronómiai kiadványok Oscar-díján, a Gourmand Awards -on a 4 jelölt közé jutott az "Európai bor" kategóriában.

A bor- és útikalauz kiváló útmutató kezdőknek és haladóknak, otthon kóstolóknak és utazóknak.

A pénteki online premier után szombaton nekünk is leszállította Gergő az első példányokat, melyet önállóan is megrendelhetsz, de akár ajándékba is megkaphatod, ha a "fullextra" borválogatásunkat teszed a kosaradba.

Április elsején, miután a verőfényes délután kitettük a kerti bútorainkat, soha nem látott mennyiségű eső zúdult le Tokajra, jelentős mennyiségű jéggel kísérve. 
​Hazánkban a március havi csapadékösszeg átlagosan 30 mm körül mozog, városunkra 81 mm érkezett mindössze 1 óra alatt.
Ez országos rekord.

​A kereszténység egyik legfontosabb vallási jegye a bor, az ősegyházi időktől kezdve. Jézus maga rendeli el az Utolsó vacsorán, hogy milyen módon kell az istentisztelet központi részét, az úrvacsorát megtartani. Márk evangéliuma a legelső evangélium, ebben már olvashatóak az úgynevezett szereztetési igék (mivel így „szerezte” Jézus az úrvacsorát):

„És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.” Márk 14,22-25 (1)
 
De hogyan is lehetséges, hogy a kenyérben és a borban jelen van az Isten? A keresztény felekezetek tanításai között is van eltérés: a római katolikus egyházban „átlényegülés” azaz transzszubsztanciáció történik, vagyis a pap átváltoztatja a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé. Az ősi latin liturgia „Hoc est corpus meum” - ez az én testem mondata beivódott a népi tudatba is, gondoljunk csak a „hókusz-pókusz” kifejezésre, és a mesékben a varázspálca használatakor hangzó csengőszóra, mintha csak a ministráns csengőjét hallanánk. Az átváltoztatás a nagy misztériuma a katolikus misének, ugyanakkor kiváltsága és elválasztó pontja is a többi felekezettől.
​
(1) A bibliai idézetek szövege https://szentiras.hu/RUF A Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája (2014)

A protestáns egyházakban ugyanis kicsit eltérő a megközelítés, viszont kétféle nézet is van. Az egyik, vagyis a puritán megközelítés szerint az úrvacsora csupán emlékvacsora. A másik nézet szerint, és ez inkább az uralkodó nézet: az úrvacsora vétel pillanatában valamilyen módon jelen van Isten az úrvacsorában. Ezt a nézetet vallja az evangélikus egyház is, habár Luther Márton egy kicsit kacifántosabban fogalmazta meg. Egyéb eltérés is van, hiszen a reformátusok kenyérrel veszik az úrvacsorát, az evangélikusok pedig a római katolikusokhoz hasonlóan ostyával.
 
Ha pedig a bort nézzük, akkor van olyan felekezet és gyülekezet, amely ragaszkodik a vörösborhoz, a vér színe miatt, de természetesen Tokajban és Magyarország sok jelentős gyülekezetében is ragaszkodnak a Tokajihoz. A gyakorlat azt mutatja, hogy a Tokaji bor a régi fém kelyhekből is jó ízzel fogyasztható. Az úrvacsora esetébe ugyanis fontos, hogy az ember a lelkiekre tudjon hangolódni, egy savanyú, rossz ízű, az úrvacsora kehelyben keserű ízt adó bor, pedig el tudja ettől terelni a hívő ember figyelmét, tűnjön ez bármennyire lényegtelen részletnek. Nincs kellemetlenebb annál, mint amikor az úrvacsorához savanyú bort hoznak, és a hívek arcán jól látható a fintorgás ahelyett, hogy megélhessék a gyülekezet legáhítatosabb közösségi pillanatát. Hiszen erről szól az úrvacsora: a legteljesebb földi közösség Jézus Krisztussal.
 
Egyébiránt Luther Márton az italokkal kapcsolatban megjegyzi: „A bor dicséretes dolog, és szó esik róla a Szentírásban, a sör pedig emberi hagyomány.” máshol azt mondja: „Aki nem kedveli a bort, a nőt, az éneket, az egész életében balga marad!” De talán a legismertebb mondása a borral kapcsolatban: „A bor erős, a király erősebb, az asszony még erősebb, de az igazság a legerősebb!”
Luther amellett, hogy felesége sörfőzdét üzemeltetett, nagyra becsülte a bort. 1540 körül 600 szőlőtőkéje volt. Ugyanakkor ez nem lehetett elég az egész házanépe számára, ami mintegy 60 főből állt. Ezért a barátai, támogatói, sőt a wittenbergi fejedelem is gyakran ajándékozott neki bort. Tudunk arról is, hogy prédikációiért gyakran fizettek neki borral. (2)

(2) https://gasztroteologia.blog.hu/2016/03/13/luther_marton_es_a_bor

A Szentírás elektronikus kiadásaiban nehéz a különböző kifejezések előfordulási számára rákeresni, a legtöbb magyar változat nem tud különbséget tenni szótag és teljes szó között, így roppant nehéz megmondani, hogy a szőlő vagy a bor hányszor szerepel a Szentírásban. De mégis tudható, hogy legalább kétszáz különböző helyen szerepel a szőlő, mint a növény gyümölcse, és akkor a szőlőtő, szőlővessző kifejezést nem is számoltuk, legalább ugyanennyi helyen a bor.
 
Az Ószövetség szerint Noé volt, aki először szőlőt ültetett és bort készített, és ő is részegedett meg először. A részegítő hatás miatt a borhoz sok helyen rossz események, negatív vonatkozások is kapcsolódnak, így felsorolható több bibliai hely amely a bort negatív kontextusba helyezi. A szőlő viszont az egyik legmegbecsültebb növény a Bibliában, jellemzően a búzával és a fügefával osztozik a legértékesebb növények dobogóján. Az Ígéret földjétől, Kánaántól kezdve kiemelt helyen szerepel egészen az üdvösség helyszínéig, az Isten országáig.
 
Sőt az Újszövetségben Jézus maga példázataiban az Atyát szőlősgazdához hasonlítja. Más helyeken önmagát szőlőtőkéhez, a tanítványokat szőlővesszőkhöz. Ebből is látszik, hogy milyen kiemelt helyen kezeli mind a zsidóság, mind a kereszténység a szőlőt, de még a bort is. Pál apostol például megjegyzi ifjú tanítványának, Timóteusnak írt első levelében: „Ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral is.” (5. fejezet 23.), de előtte természetesen meginti: „Tisztán őrizd meg önmagadat!” (u.o. 22. vers) Egy kevés bor elfogyasztása ezek szerint a legendásan szigorú Pál apostolnál is belefért az egészséges és tiszta életvezetésbe.

​És ne feledjük: Jézus első csodatette János evangéliuma szerint az volt, amikor egy Kána nevű helyen tartott lakodalomban, az elfogyott bor pótlására, hat kővedernyi vizet borrá változtatott. A történetben, hogy nehogy „pancsolással” vádolják Jézust, a következő beszélgetés hangzik el a násznagy és a vőlegény között: „Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort.” Jn 2,10.