Laikusok számára alighanem az egyik legkínosabb, legnehezebben befogadható része a borsznobériának a modoros borleíró nyelv, a buja illatban licsivel és mangóval, selymes tanninnal, no meg a végtelen lecsengéssel. De vajon tényleg lehet egy szőlőből készült italban licsi és mangó? Mi számít hosszú lecsengésnek? És egyáltalán mi fán terem az a tannin? Mai írásunkból az alapok elsajátíthatók a borleíró nyelvből. A megjelenés Borkóstoláskor alapvetően három érzékszervünkre szoktunk támaszkodni: szem, orr, nyelv (koccintani azért szoktunk, hogy a fülünk se unatkozzék). Természetesen a könnyebbtől a nehezebb felé haladunk ösztönösen, így a szemünkkel kezdünk. A hibákat mindenhol érdemes figyelni: azaz látunk-e kiválást, opálos, zavaros dolgokat, ha nem, akkor mondhatjuk, hogy a borunk tükrösen tiszta megjelenésű; azaz nem törik meg benne a fény, csillog a pohárban. Pezsgőnél vizsgáljuk a buborékok méretét és tartósságát (a jó pezsgőben picik és akár órákkal a bontás után is tartósak, bár a legjobb pezsgők élettartama inkább percekben mérhető). Csendes borban is lehet apróbb gyöngyözés, ezt okozhatja sajnálatos újraerjedés a palackban, de normális maradék CO2 is. A bor színéből megállapítható a kora, s utalhat a szőlőfajtára is. Az egy éves reduktívan készült (tartályos) furmint például lehet halvány citrom vagy szalmasárga, míg a tíz éves és/vagy hordós furmint lehet mélyebb szalmaszínű vagy arany beütésű, érett aszúknál akár borostyános is. Ehhez képest a friss sárga muskotály nem ritkán szinte teljesen színtelen. Vörösboroknál elkülönítünk szélet és magot (ezt fehér papír fölött a legkönnyebb vizsgálni): a vékony héjú kadarka, pinot noir halvány, nem rendelkezik maggal, míg egy merlot vagy syrah a rubin, bíbor szélen belül akár fekete maggal is jellemezhető (a vörösborok színe ugyancsak utal a korra: fiatalabbaknál élénkebb, lilás, időseknél téglavöröses vagy barnás széllel). (Szoktuk még nézni a bor viszkozitását, ahogy a pohár falára feltapadva lecsorog, ebből a glicerintartalma állapítható meg, ami testességre utal, de városi legenda, hogy a bor valós értékére ez alapján lehetne következtetni.) (A kereskedelmi forgalomban kapható borokat a NÉBIH bevizsgálja analitikailag és érzékszervileg is, így durván kiválásos vagy más hibával rendelkező borok üzletekbe nem is kerülhetnek.) Egy furcsa szervünk: az orr A csúf igazság, hogy kutatások kimutatták: adott bort alapvetően a fogyasztók többsége két változó alapján szeret avagy nem szeret. Az egyik a címke, a másik a bor illata, vagyis az első intimebb benyomás a borról. Az illat a megjelenéssel ellentétben sokkal mélyebb információkat fog velünk közölni a borról. Alapvetően itt is hasonló dolgokat figyeljünk meg: tisztaság, van-e oda nem illő vagy zavaró illatjegy (pl dugóhiba, ami dohos pincét, ázott kartonpapírt idéz, de a borhibák és betegségek egy külön írást is megérne). Minden szőlőfajtának megvannak tankönyvi illatjegyei: egy Irsai Olivér olyan akár a friss szőlőlé, a jellegzetes muskotályossággal, az olaszrizling mandulás, a tramini rózsás, a kadarka fűszeres, a chardonnay és a furmint neutrális, a hárslevelű ellenben virágos, mézes stb. Innentől pedig egy jótanácsom szokott lenni: engedjük szabadjára a fantáziánkat, az segít a legtöbbet. Nyilvánvaló, hogy mást fog kicsit érezni ugyanabban a borban egy 20 éves fiú és mást egy 40 éves hölgy, hiszen más és más lelkiállapotban, más és más érkezettséggel kóstolják a bort. El kell mondani, hogy vannak illatmolekulák melyek ténylegesen megtalálhatók más gyümölcsökben (szilva, áfonya, ribizli), míg az aszúk jellegzetes kajszis illata bizonyára csak asszociáció és más aromaanyag okozza, ami nagyon hasonlít a baracklekvár molekuláira. A borleíró nyelv alapvetően azt a célt szolgálja, hogy egyik és másik bor (pl. tíz különböző rosé) közt különbséget tudjunk megragadni: az egyik kicsit málnásabb, a másik inkább epres, a harmadik visszafogottabb, a negyedik intenzívebb stb, de nagyban segíti az ételekkel való párosítást is. Fiatal boroknál aromákról, három évnél idősebbeknél bukéról beszélünk. Az első szippantás mindig rengeteget elárul a borról, hiszen ezt érezzük a legmarkánsabban, aztán ahogy egy borkóstoló vagy pláne tesztelés halad, az orrunk sajnos hajlamos elfáradni és megszokja a sok-sok ingert. Az orrunk egyébként az a szerv, ami a leginkább ellustult a városias életmód által. Rengetegszer van, hogy nagyon emlékeztet valamire egy illat, éreztünk már hasonlót, talán gyerekkorunkban a nagymama konyhájában uzsonnaidőben, de az agyunk csak nagyon nehezen tudja néven nevezni. Aki fejlesztené szaglását, azoknak ajánljuk a borszaküzletekben is kapható illatminta-szettet, ahol fehér-, rosé- és vörösborokhoz is tudunk tréningezni sok-sok jellegzetes aromával. Amit a szánkban érzünk Illatban és ízben is alapvetően három halmazra szoktuk osztani a bor jellegét: primer (a gyümölcsből származó) jegyek, szekunder (az erjedésből és az érlelés elején kialakuló) jelleg és tercier jegyek (a hosszabb érlelés, palackban kialakuló illatok, ízek). Sokat segíthet még az ízek nevén nevezésében a neten is elérhető aromakorong, mely belülről kifelé haladva segít alábontani, hogy primer gyümölcsökön belül, citrusokat, azon belül narancshéjat érzünk egy adott tokaji édes borban, esetleg a tercier tölgyhordós érlelésre jellemző fűszerek közül a vanília jelenik meg illatban és/vagy ízben. Azt tudjuk, hogy nyelvünk különböző pontjain érezzük a savas, sós, édes és keserű ízeket, sőt az umami ízjegy ma már ugyancsak része az alapízek táborának. A borok esetében alapvetően a következő ízalkotókat szokás vizsgálni: cukor (száraztól édesig), sav (a bor gerincét, azaz tartását adja, pláne maradékcukor mellett), alkohol (torokban hevítően, esetleg édeskésen érezzük), test (a bor alkohol és szárazanyag-tartalma adja, mennyire kiadós, telt) és a már említett tannin, ami inkább vörösborok sajátossága, hisz többnyire a héjon való áztatással nyerik ki a borászok (rosszabb esetben a kocsány és a mag, sőt a hordó is ad tannint, más szóval csersavat a borba). A tannint fogínyen és szájpadláson összehúzóan, tapadóan érezzük (mint amikor kökénybe harap az ember). Mindegyik alkotóról elmondható, hogy alapvetően az összhagot, a bor egyensúlyát kell keresnünk. Ez csak a valóban jó borokról mondható el. A sav lehet: enyhe vagy visszafogott (például egy meleg év fehérboránál), frissítő (fiatal rosénál), élénk (a szép tokaji furmintban), virgonc (egy rajnai rizlingben), markáns (pl. hűvös év aszújában), durva vagy sorjás (pl. éretlen szőlőből vagy hűvös klímában készült borban) stb. A cukor-érzet lehet: enyhe (szárazabb borban), kerekítő (félszáraz tokajiban), édeskés (egy túlérett szőlőből készült félédes borban), dús és intenzív (egy szép szamorodniban), hömpölygő (egy jó aszúban) vagy gejl (egy savakban szegényebb édes borban, de ez Tokajban szerencsére a fajtáknak köszönhetően nem gyakori). Az alkohol lehet: diszkrét, édeskés, közepes, magas, túlzó, perzselő. A tannin lehet: enyhe, sima, selymes, tapadó, keserű, markáns vagy rossz esetben durva. A bor teste lehet: vékony (pl. egy savasabb, alacsony beltartalmú cserszegiben), filigrán (egy korábban szüretelt fehérborban), közepes (pl. egy átlagos kékfrankosban), markáns, telt, vastag vagy nagy testű (angolul full-bodied pl. egy komoly bordói vörösborban). A lenyeléssel még nincs vége!
Érdemes aztán megfigyelni, mi történik a bor lenyelése után: esetenként teljesen más ízek érződnek majd, mint a korty elején. Ennek oka, hogy a levegő hatására minden borból újabb és újabb ízek, zamatok tárulnak föl (ezért is érdemes szellőztetni, sőt szájban is levegőt szippantani mellé: mintha az F-betűt levegő beszívásával akarnánk mondani). Az utóíz hosszúsága alapján lehet egy bor rövid, közepes vagy hosszú, ha több másodpercen keresztül is érezzük a szánkban. Az utóíz tisztasága a szőlő és a hordó minőségére is enged következtetni, de számos erény és hiba kiütközhet benne (például a dohos pince vagy hevítően a túlzó alkohol). Érdemes megfigyelni, mi az amit a legtovább érzünk a szánkban: savat, cukrot, alkoholt, netán a hordó édeskés fűszereit, esetleg a furmint fenolos anyagaiból származó kesernyésséget. Ezek összessége adja ki aztán végül, hogy egy bort mennyire kedvelünk, amit összbenyomásnak nevezünk (ez a 100 pontos bírálatokon 11 pontot ér). Lehet egy bor teljesen tiszta, hibátlan illatú és zamatú, de ettől még dögunalmas is, és az is előfordul, hogy egy szűretlen-derítetlen, enyhén zavaros bor váratlanul szép illatokat és húsos, gazdag ízeket eredményezve kápráztat el minket. Minden csak gyakorlás kérdése. Ne hagyjuk magunkat befolyásolni sem a borász, sem a bloggerek, sem a címke leírása által! Szerezzünk be egy alkalmas boros kelyhet, szánjunk időt és figyelmet egy teljes palack borra (akár vissza-visszakóstolgatva) és engedjük szabadjára a fantáziánkat illatban és ízek terén is. Nagyszerű játék a vakkóstolás is, amikor a bor címkéje le van takarva: így lehet a legtöbbet tanulni, ha előítéletek nélkül érezzük a bor rezdüléseit. Higgyük el, egy teljesen új univerzum fog kitárulni előttünk, ami egy életen át képes majd elszórakoztatni minket...!
0 Comments
A horgászok minden évszakot horgászszemmel néznek. Amíg „mások” kora tavasszal a meleg időt, a zöldellő fák és virágzó rétek látványát, vagy a hosszabbodó nappalok okozta lehetőségeket várják, addig a horgász agya a nap túlnyomó részében a horgászati lehetőségek határainak kitágulásán kattog. Márciusban és áprilisban indul csak igazán a szezon – itt az ideje leporolni a téli pihenőbe belefáradt horgászbotokat, orsókat, felszereléseket! De vajon minden horgászati módszer számára virágzó lehetőségekkel kecsegtet a tavasz? Vajon pergetni is érdemes márciusban? A válasz egyértelműen igen! Habár az év 3. és 4. hónapja tele van a ragadozó halainkat érintő tilalmi időszakokkal. Március 1-től tilos süllőre, balinra, sügérre és kősüllőre horgászni. Ugyanakkor még tart a februárban kezdődött csukatilalom is (ami április 1-től ér véget). Éppen ezért, ez az időszak rendkívül nehéz a pergető horgászok számára, de nem jelenti azt, hogy teljes egészben le kellene mondanunk a műcsalis pecáról. A legtöbb fanatikus pergető ilyenkor az idegenhonosnak számító feketesügéreket üldözi valamelyik telepített tavon, vagy a rohanó (és gyakran rapszodikus vízállású) patakok, kisfolyók partjait járja remélve, hogy be tud cserkelni egy-egy szebb domolykót. Azonban a vadvizek, nagy folyók szerelmeseinek sem kell csüggedniük, hiszen van két olyan halfaj, amit még nem véd tilalom márciusban, és bizony nagyon is jól foghatók a gyorsan melegedő vizekben. Ez a két halfaj pedig a harcsa és a jászkeszeg! Aki Tokajba látogat kora tavasszal, annak bizony mindkét halfaj megfogására van lehetősége, hiszen a Bodrog híres hatalmas jászkeszegeiről, a Tisza harcsaállománya pedig egészen kivételes. Tehát, a természetszerető pergetők itt egy helyszínen, akár egy napon belül is, horgászhatnak két olyan halfajra, amik merőben eltérően viselkednek, és két teljesen eltérő horgászélményt nyújtanak az arra érdemeseknek. A két faj céltudatos horgászatának teljesen különböző a felszerelésigénye is. Kezdjük a jászkeszeggel, ami tulajdonképpen nem is keszeg - nevével ellentétben – hiszen ő egy pontyféle. Azonban ezen tulajdonsága sem akadályozza meg abban, hogy ragadozó módjára vadásszon kishalakra az év nagyrészében, de különösen tavasszal és ősszel. Egyébként a kishalakon kívül szinte mindent megeszik; étrendjének nagyrészét vízbe hulló bogarak és rovarok teszik ki, de ugyanígy elfogyaszt rákokat és piócákat is, sőt, nyáron még a vízparti eperfákról lehulló vadeper szemeket is összeszedegeti. Jászkeszegre UL (ultra light) felszereléssel kell készülnünk. Pergető botunk legyen alkalmas a kisebb csalik eldobására. Csónakból a rövid, 2 méter körüli, nagyjából 1-10 gramm dobósúlytartományú botokat részesítjük előnyben, kicsi 1000-s, 2000-s orsóval kombinálva, melynek dobjára vékony, 0,06 – 0,08 mm vastag nanofil vagy fonott zsinórt csévélünk. A jászkeszeg szája kicsi, ezért 2-5 cm közötti wobblerekkel, plasztikcsalikkal és fém műcsalikkal (körforgók, támolygók) pergethetünk rájuk eredményesen. A műcsalik színének megválasztásakor pedig inkább a sötétebb és élethűbb árnyalatokat részesítsük előnyben! A jászokat ebben az időszakban a mélyebb vízrétegekben (is) érdemes keresni. Ahol a sodorvonal kijjebb tolódik a part menti sávba, és közvetlenül a vízre hajló fák, bokrok ágai alatt már kellő (2-4 méter) mélységek vannak, ott kell keresnünk a jászkeszeg rajt. Itt a sodrás folyamatosan táplálékot görget a part menti sávba szoruló halak elé, ami a jászok számára különösen előnyös. A jász nem magányos hal; ahol fogunk egy példányt, ott valószínűleg több is van, csak tudni kell becsapni őket. Horgászatuk során azonban nagyon csendesnek és óvatosnak kell lennünk, mert rendkívül okos, elővigyázatos halak, és ráadásul jól is látnak! A jászkeszeggel szemben, az ebben az időszakban szintén jól foghatók ragadozó, hazai vizeink legnagyobbra nővő hala, az édesvizek csúcsragadozója, a szürkeharcsa! A harcsa horgászata méreteiből adódóan nagyon erős felszerelést igényel. Így harcsára, rendkívül erős, direkt erre a halfajra szánt botokat, orsókat és zsinórokat kell választanunk. A bot-orsó összhangon túl pedig a felszerelés minden apró elemére is nagy figyelmet kell szentelnünk, pl. a kapocs, a műcsali, a műcsali horgai és kulcskarikái, mert ha nem így teszünk, a bajszos ragadozók meg fogják találni felszerelésünk leggyengébb pontját, és emiatt lehet, hogy életünk legnagyobb fogását fogjuk elveszíteni. A harcsák tavasszal a felmelegedő víz hatására egyre aktívabban kezdenek táplálkozni. Ahogy a víz hőfoka eléri a 6-7 Celsius fokot, már jó eséllyel megfoghatók műcsalikkal is. Majd, amikor 8 Celsius fok fölé emelkedik a víz hőfoka, akkor robbanásszerüen zabálni kezdenek, és ilyenkor már az ősi szerszám, a kuttyogató hangjára is jól reagálnak. Persze ezek az értékek nem törvényszerűek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a Tiszán bizony igazak. Ebben az időszakban - amíg a víz el nem éri a 14-15 fokot - esik el a legtöbb nagy harcsa nálunk is a tokaji Tiszán. Ilyenkor agresszívan támadnak wobblert, gumihalat, és minden olyan műcsalit, aminek számára tetszetős a mozgása, és az bekerül a támadási zónájába. Ezt a mohóságát tudjuk mi is kihasználni. Kezdetben még csak a mélyvizeken és a nagyobb medertöréseken tudjuk megtalálni őket, majd ahogy melegszik az idő úgy húzódnak egyre a sekélyebb vizekbe, követve a tápláléhalakat, amik a gyorsan melegedő 2-3 méter mély vizeket keresik fel tavasszal. Két nagyon eredményes módszert alkalmazunk. Amikor még a mélyben vannak, többen is egy viszonylag kicsi, jól behatárolható helyen, akkor a csónakkal föléjük kötünk és gumihalainkat kidobjuk irányukba. A plasztikcsalikat lassan, a fenék felett vezetjük, így próbáljuk becsapni a rafinált bajszosokat. A másik módszer esetében nem horgonyzunk meg, hanem a folyó sodrását kihasználva, hagyjuk, hogy a folyó sodorja a csónakunkat, és közvetlenül a hajó alatt vertikálisan (függőlegesen) emelgetjük műcsalinkat. Ezt már akkor alkalmazzuk, ha a melegebb víz hatására szétszéledtek a halak, és nem egy koncentrált helyen tartózkodnak, hanem egy hosszú folyószakaszon bárhol felbukkanhatnak. Van tehát élet a csukán és a süllőn is túl a ragadozóhalak szerelmesei számára, nem kell szögre akasztani a pergető botokat tavasszal sem. A lényeg, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő felszereléssel és műcsalikkal, tudatosan célozzuk meg a fogható ragadozókat, a jászokat és a harcsákat. Tokajban – egyedülálló módon – mindkét halfaj megfogására jó esélyünk van! Egy-egy fárasztó, pergetéssel töltött nap után Tokajban - természetesen - a legjobb levezető program, ha felkeressük a hűs pincéket is, ahol ilyenkor már néhány új bort is szívesen mutatnak a gazdák! Elkezdődött az időpont foglalás a tavaszi pecatúrákra!
Ha helyi horgászvezetőre lenne szükséged, keress bizalommal! Származását tekintve megoszlanak a vélemények. Történeti-nyelvészeti bizonyítékok alapján felvetődött olasz, francia, szerémségi eredete, azonban a Tokaj-Hegyalján fellelt változatainak nagy száma a borvidékre mutat, mint a fajta bölcsője. A legújabb genetikai vizsgálatok szerint szülei a Gouais blanc és az Alba imputato, mely fajták természetes kereszteződése során alakulhatott ki legkésőbb a XVI. századra. Rendszertani besorolás alapján a fajta a bortermő szőlő (Vitis vinifera) úgynevezett pontuszi változatcsoportjába tartozik. A jelenleg termesztett Fehér Furmint mellett gyűjteményekben fennmaradt a Piros, illetve a Változó Furmint is, ez utóbbi bogyói az érés elején előbb zöldről pirosra színeződnek, később felveszik Fehér Furmintra jellemző, zöldessárgától aranysárgáig terjedő árnyalatot. A szőlőfajták részletes leírásával az ampelográfia tudománya foglalkozik. A Furmint teljes ampelográfiai bemutatásától itt eltekintenék, azonban kiemelném néhány fontos jellemzőjét: elsőként talán a felálló hajtásrendszert, mely jelentősen megkönnyíti a metszéstől a szüretig tartó kézzel végzett munkálatokat, azaz a zöldmunkákat a Furmint ültetvényekben. Mivel a rügyekből fejlődő zöld hajtások függőlegesen felfelé növekednek, a lombfal rendezetten tartása valamivel könnyebb, mint más, inkább „szétálló” hajtásokkal rendelkező fajták esetében (ilyen például a Sárgamuskotály). A Furmint hajtásai nagyobb valószínűséggel maradnak a hajtástartó huzalpárok között, később a fürtzóna felett megjelenő első kacsok rátekerednek a huzalokra, így a hajtást már az erősebb szelek sem tudják kifújni, eltörni. Levelének széle fűrészes-csipkés, a fogak inkább hegyesek, így kis gyakorlattal megkülönböztethető a Hárslevelű csipkés, inkább lekerekített, tompa fogakkal ellátott levélszélétől. Az 1972-es budapesti I. Bor Világverseny alkalmából készült emlékbélyeg. A korszakra jellemző aszús palack mögött stilizált Furmint fürt és levél, a háttérben Tokaj városa és a felette lévő hagyományos bakművelésű szőlők a Tisza túlpartjáról szemlélve. A bélyeg Vertel József, az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar bélyegtervező alkotása. Figyeljük meg a teljes érésben, illetve túlérésben lévő, talán már aszúsodásnak induló bogyók eltérő színárnyalatát. Érési idejét tekintve a kései érésű szőlőfajták közé tartozik, mely tulajdonsága hagyományosan október második felére helyezte a tokaj-hegyaljai szüret kezdetét. Teljes érésben zöldessárgára, Napnak kitetten aranysárgára színeződő termésének fontos jellemzője a markáns, határozott savtartalom, viszonylag magas beérési mustfok az egyensúlyban lévő (azaz nem túlterhelt) ültetvényekben, valamint a töppedésre, aszúsodásra való alkalmasság. Bár karakteres elsődleges aromákkal a Furmint nem rendelkezik (ellenpéldaként gondoljunk a muskotályos fajtákra, az Irsai Olivérre), az erjedés során keletkező másodlagos zamatanyagok almát, körtét, őszibarackot, fehér virágokat idéző jelleget alakíthatnak ki a fiatal borban. A tölgyfahordóban történő erjesztést, érlelést a legtöbb Furmint tétel meghálálja, az ekkor keletkező harmadlagos zamatanyagok gazdagítják aromavilágát. Beérett, illetve aszúsodásnak indult fürtök. A Furmint hajlamos a madárkásságra, ha a rosszul termékenyült, apró bogyók túlsúlyba kerülnek, jelentősen csökkentik a termés mennyiségét. A bal oldali képen látható mennyiségben azonban pozitív hatásuk is érvényesülhet, a laza fürtök egészségesebbek maradnak, száraz bor készítésre alkalmasabbak lehetnek az ilyen tulajdonságot hordozó változatok. A tömött fürtű, nagy bogyójú típusok, mint a jobb oldalon látható Hólyagos Furmint, jobban aszúsodnak. A hungarikumnak tekinthető fajta magyarországi termőterülete hozzávetőlegesen 4000 hektár, a telepítések túlnyomó része a Tokaji Borvidéken található. A legfrissebb hegyközségi adatok szerint az 5603 ha tokaji összterületből 3726 ha-t, azaz 67%-ot foglal el legjelentősebb fajtánk.
A hagyományosan termesztett fajták közé tartozik a Somlói Borvidéken, továbbá fellelhető a Pécsi Borvidéken és a Balaton környékén, de több egyéb borvidékünkön is. Korábban a Soproni Borvidéken is jelentős területen termesztették, innen azonban szinte teljesen kiszorult. Határainkon túl elsősorban Szlovéniában, Horvátországban, Szlovákiában és Ausztriában képviselteti magát. |
kategóriák
All
Régebbiek
January 2024
|