a szőlőillatú kardfogú szarvas legendája

Kneip Antal / Szőlészeti kutatásvezető / Tokaji Kutatóintézet

A sárgamuskotály ​története

Bár muskotály (Muscat és társai) elnevezéssel több mint 200 fajtát illetnek a világban, jó részük nincs rokonságban a Sárgamuskotállyal, az Alexandriai- és Ottonel muskotállyal. A rokon fajták között azonban ősi származását, elterjedtségét és intenzív illatát tekintve is a Sárgamuskotály az abszolút első.

A “muskotály” kevés perzsa eredetű szavunk egyike. A perzsa muchk, illetve a belőle származó görög moszkosz, latin muscus, francia musc, angol musk és magyar mósusz (pézsma) az ókor óta ismert illatszer- és afrodiziákum-alapanyag, melyet egy Délkelet-Ázsiában honos párosujjú patás, a pézsmaszarvas hímek nemi váladékból készítettek. Mivel a túlzott vadászat miatt az 1970-es évek óta a pézsmaszarvas-fajok védettséget élveznek, az illatanyagot ma már mesterségesen állítják elő a parfümipar számára.  A muskotályos fajták illata a ritka és értékes parfümre emlékeztette a korabeli bortermelőket- és fogyasztókat. Muskotályos szőlő értelmében első előfordulásuk 1230 körüli latin nyelvű, majd később franciára fordított szövegben található, magára a Sárgamuskotályra vonatkoztatható legrégebbi kifejezés pedig 1304-ből, Itáliából származik.

Sárgamuskotály, azaz “Muscat blanc á Petits Grains” (kisbogyójú fehér muskotály)

​A világszerte elfogadott, bár nem bizonyított elmélet szerint a Sárgamuskotály az ókori Görögországban született, ahonnan kereskedők vitték Rómába, majd a rómaiak közvetítésével került a francia mediterrán partvidékre, ahol Muscat de Frontignan, Muscat (de) Lunel néven terjedt el. Régi görög fajtákkal való rokonságát a genetikai vizsgálatok is megerősítik, emellett bizonyítottan az Alexandriai muskotály egyik szülőfajtája és a többi muskotályos fajta őse. Franciaországban “hivatalos” elnevezése “Muscat blanc á Petits Grains” (kisbogyójú fehér muskotály).
Gyakran vállas fürtjein a kisméretű, éretten és Napnak kitetten sárgára, majd rozsdabarnára színeződő bogyók közepesen lazán, vagy akár kimondottan tömötten sorakoznak. Idősebb levelei szélén a ritkán álló nagy fogak hegye jellegzetesen sárgás színű, így megkülönböztethető más tokaji fajtáktól. Érdekesség, hogy a fiatal hajtások, levelek összedörzsölve szintén kismértékben illatosak.

​Szőlőművelés szempontjából a nehezebben termeszthető fajták közé tartozik. Sok, bár nem túl intenzív növekedésű hajtást képez, rejtett és alapi rügyei is rendszeresen kifakadnak, ezeket szükséges eltávolítani a szellős lombozat érdekében. A hajtások nem nőnek olyan mértékben felfelé, mint a Furmint, Hárslevelű esetében, ezért különösen figyelni kell huzalpárok közé igazításukra. Ebben segíthet, ha kordonművelés helyett úgynevezett szálvesszős, Guyot-művelést alkalmazunk, mely a fajta világszerte legelterjedtebb művelésmódja. Az intenzív napsütésnek kitett bogyók héja könnyen “megperzselődik”, ilyenkor hegszövet, parásodás képződik. Érzékeny az ecetes rothadásra, különösen, ha sok csapadék után a bogyók megduzzadnak, egymásnak  feszülnek és kicsattannak. Termését igen kedvelik a darazsak, őzek, vaddisznók is. Jó cukorgyűjtő, megfelelő körülmények között szépen töpped és jól aszúsodik. Különösen alkalmas friss fogyasztásra szánt, illatos, száraz tételek készítésére, de különleges ízvilágú késői szüretelésű és aszúborok is készülhetnek Sárgamuskotályból.

Sárgamuskotály szüret

​Jellegzetes zamatanyagai  a terpénvegyületek (monoterpének), melyek elsődleges (primer) aromakomponensek, azaz már az érett szőlőbogyóban kialakulnak. Mivel a fogyasztóknak általában nincs tapasztalata az eredeti pézsma illatával kapcsolatban, a muskotályos jelleget leggyakrabban “szőlőgyümölcs-illatként”, esetleg rózsavirág illataként írják le. Más szőlőfajták esetében is tapasztalták muskotályos ízű változatok megjelenését (pl. Chasselas), illetve a Fűszeres Tramini szintén a terpénvegyületeknek köszönheti jellegzetes ízvilágát. A primer aromák megőrzése, átmentése a borász legnagyobb kihívása a fajta esetében, mivel ezek az értékes anyagok érzékenyek a magas hőmérsékletre és az oxidációra. Az utóbbi években az illatos, száraz, nem túl magas alkoholtartalmú bornak szánt termés szürete gyakran forró augusztus végi, szeptember eleji napokra esik. Ilyenkor kora reggeli szedés és beszállítás, az ép fürtök hűtése feltárás (zúzás, préselés) előtt segíthet az illat- és ízanyagok megóvásában.

​A Sárgamuskotály világszinten a legnagyobb területen termesztett muskotályos szőlőfajta, Franciaországban 7620 hektáron (2009), Olaszországban 13280 hektáron (2010) termesztik, Spanyolország 713 (2008) és  Portugália 693 hektárjával (2010) már “versenyképesebb” hazánk 647 hektárnyi Sárgamuskotály-ültetvénye (2008). Újabb adatok szerint ebből 560 hektár található a Tokaji Borvidéken (2018, HNT). Legkorábbi említése Hegyalján 1570-ből való “Muskotal” néven, bár a többi, jelenleg is termesztett fajtánkhoz hasonlóan mai elterjedését a filoxéravész utáni újratelepítések alapozták meg. Talán a legősibb Kárpát-medencében termesztett szőlőfajta, melyből gazdag ízvilágú borok készülnek a Somlói, Mátrai borvidéken és Balatonboglár környékén is.