ÉVJÁRAT KÖZVETÍTÉSA nyár végére száraz bor készleteink teljesen kifogytak, a késői szüretek is nagyon megcsappantak, a 2013-as aszúnk pedig lassan startra készen a pincében. Ezek tükrében és a forró, száraz nyár miatt az eddigi legkorábbi időpontban kezdtük meg az idei szüretet. Folyamatosan frissítünk, tarts velünk! 2015. szeptember 8. 1. szüreti nap 7 fokot mutat a hőmérő, az első hűvös őszi reggel. A szüretelő csapat - Jolika, Zsuzsika, Ilonka, Beáta és Laci - lelkesen vonul fel Tokaj egyik legmeredekebb dűlőútján a Malomfeli tetejébe, hiszen az ő egész éves munkájuk eredménye az a gyümölcs, amire most igazán jó ránézni és kóstolni. Az eligazítást is láthatóan tűkön ülve hallgatják. Sok mindent nem is kell mondanom, hiszen rutinos, összeszokott társaság és az előttük lévő "alapanyag" -ról sem kell magyaráznom: gyönyörű, egészséges, hibátlan Sárgamuskotály. Múlt héten fokoltuk, száraz borhoz - mert ezt szeretnénk! - tökéletes cukrot és savat mértünk. Hajrá! Az időre nincs panasz, 20 fok közelében, kis szellővel, tökéletes a hegyen végzett munkákhoz. Laci folyamatosan szállítja be a Hétszőlőbe a telerakott ládákat, ahol évek óta szintén egy jó kis csapattal zajlik a szőlő feldolgozása. Szaporán megy a szedés - teltek a bogyók, tömöttek a fürtök - délutánra meg is vagyunk az eltervezett mennyiséggel. Holnap reggel bogyózás, zúzás, egy kis pihentetés és indul a prés. Hamarosan jövünk az eredményekkel. ------------------------------ 2015. szeptember 9. Megvagyunk a préseléssel, szép, tiszta ízek és illatok, 225g cukor (20,5 Mustfok) 7 g/l savtartalom. Még egy kis maradékcukrot is elbírna majd a bor. Mi legyen inkább? Száraz vagy egy kissé simulékonyabb félszáraz? Van még egy kis idő az erjedés végéig, majd megálmodjuk... 2015. szeptember 15. A hétvégi esős nap után kíváncsian vártuk, hogyan mozdultak el a cukor- és savtartalmak a Kövérszőlőben és a Zétában. Mindkét fajtán szemmel is jól látható a változás, a Kövér színe a világoszöldből kezd átmenni halványsárgába, a Zétán pedig szórványosan megjelentek töppedt és aszús szemek is. A labor 200 g cukrot és 8 g savat mér a Kövérszőlőben és mivel ízben is kicsit többet várunk még, úgy döntünk, még egy hetet adunk a száraznak valónak. A Zétát csak kíváncsiságból mérjük, mert tudjuk, hogy csak később fogjuk szedni, de érdekes, hogy a cukor egy hét alatt semmit nem változott, a sav viszont 1 grammal kevesebb lett. Ezt az eső hatásának tudjuk be, de akár mintázási hibába is belefér ez az eredmény. Szóval a héten nincs szüret, de egy hét múlva indulunk a száraz Kövérszőlőért és a fennhagyott Sárgamuskotályt is leszedjük egy édesebb késői szüretnek a már tartályban erjedő száraz mellé. 2015. szeptember 23. 2. szüreti nap Kis vívódás után, két héttel az első muskotály szüret után nekiláttunk az édesebbnek szánt rész leszedésének. A vívódás oka csupán annyi, hogy ezt mindig október 2. hetére időzítem, de nagyon érett már a szőlő, elég jelentős csapadékot is jeleznek, valahogy most nem merem tovább kint hagyni. Épp időben érkezünk. Mindössze egy esősebb nap volt az eddig eltelt időszakban, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy ebben a fajtában is elinduljon az aszúsodás, szerencsére inkább még csak mutatóban. A reggeli indulás nehézségei után - amit egy gyengélkedő akkumulátor és egy utánfutó defekt okozott - szép, napsütéses időben cca. 140 ládányi szőlővel zártuk a napot, ami igen jó eredmény 4 idős asszonytól. És az sem lebecsülendő teljesítmény, hogy mindezt a mennyiséget egy ember hordta ki a sorokból, pakolta fel és le a kocsira és ráadásul még be is fuvarozta a feldolgozóba. Viszont még a kalapemelő munkavégzés sem volt elég az egész tábla leszedéséhez, így a maradék átcsúszott másnap reggelre. 2015. szeptember 24. 3. szüreti nap Feltöltött akksival, felfújt gumival könnyedén vesszük a tegnapi akadályokat. Reggeliig tele is kapkodnak az asszonyok vagy 40 ládányit a kint maradt utolsó sorokról, száguldás le vele a feldolgozóba, ahol már elindult az előző nap szedett szőlő bogyózása, zúzása. Éppen időben érünk be, ezzel az adaggal majdnem tele is a prés, indul a rövid áztatás, majd préselés. A birtokon kis szusszanás után cca. 100 ládányi Kövérszőlőt szedünk, amit száraz bornak szánok. Soha nem csináltam még belőle szárazat, de otthon a csajok rágják a fülemet a vendégeinkkel egyetemben - ok, utóbbiak csak mondják. Sok kolléga meg elég lebecsmérlőn nyilatkozott róla, így összességében ez pont elég motiváció, hogy belevágjak. 2015. szeptember 25. Masszívan esik az eső szinte egész nap és további csapadék is várható. Megint bejött a megérzésem a muskotállyal kapcsolatban, nem hinném, hogy hasznára vált volna ez a sok víz. Hazafuvarozom a tiszta mustokat a Hímesbe és este bevallom a páromnak, hogy ilyenkor megnyugszom. Sokat izgul a termésért egész éven az ember (és nemcsak én, hanem még a munkásaim is). Valahogy ilyenkor lemegy ez a feszültség. Az eredmények jók, hasonlókra számítottam. A muskotályt 240 g cukorral/6,5 g savval, a Kövért 225 g cukorral/7,4 g savval mérjük, de pontosabb eredményt majd a laborból kapunk. Előbbi savállóba kerül, utóbbi pedig 5 db új Kádár hordót fog felavatni. Hajrá élesztők! Szeptember 29. 4. szüreti nap A Nyulasba indulunk leszedni a száraz Furmintnak valót. Ahhoz, hogy művelni, szüretelni tudjuk, először fel kell mennünk a meredek Malomfeli legtetejébe, onnan a Szentkereszten lefelé ereszkedni, majd csak Szepsy István gyönyörű, szerpentines birtokán keresztül tudjuk elérni a mi területünket, aminek így elég extrém a megközelítése. Reggel próbáltam lefényképezni a telefonommal a szerpentinút felett ücsörgő fehér Holdat, de nem sikerült - a Hold láthatatlanná vált a képen. A szőlőt Édesapám telepítette 1989-ben Szepsy segítségével, aki egyik oldalról 2 hektárjával parcellaszomszédunk. A másik oldalon a folyamatosan ránk növő dzsungellal harcolunk állandóan, aminek közelsége a szüret idején a vadakat is a szőlőre csábítja. A kilátás viszont páratlan a Bodrog kanyarulatára, számtalan innen készült fotót látok a sajtóban, blogokban. Szóval nehéz ügy a Nyulas. Szívügy, mert apai örökség, gyönyörű a táj, szeretem a borát. Nagyon ráférne egy teljes támrendszer felújítás, pótlás és egy kis terepigazítás - talán jövőre lesz rá energia... Szepsyék már leszedték. A miénkből - mint minden évben - most is jócskán lakmároztak a fácánok, az őzek, rókák, de mintha "A Madár" is lecsapott volna egy részére, elősegítve idén is a limitált mennyiséget. Ami maradt, az viszont szépen érett, egészséges, jóízű, 235 g cukorral (21,5 mustfok), a Nyulasban megszokott élénkebb savakkal. Remélem, örül majd az új hordóknak, amik már várják... Október 14. 5. szüreti nap Az elmúlt két hétben csak szenvedett az idő, a rengeteg esős nap meghozta a botrytis-t is, a bogyóhéj teljesen elvékonyodott és belilult. A Zétát elkezdtük válogatni, elsőként csak az épen maradt, egészséges fürtöket szedtük le, így dolgoztuk fel. Talán annyira nem is lepődtem meg, hogy a közel egy hónapja fokolt szőlő cukortartalma semmit sem változott, hiszen a hűvös, csapadékos napok nem segítették elő az érést és a koncentrációt. A döntés: ebből is száraz bor lesz, a pincészetnél először. A must azokba az új hordókba kerül, amelyekből az éppen kierjedt száraz Furmintot kifejtettem. Kíváncsian várjuk a végeredményt. Október 15. 6. szüreti nap A Zéta ültetvényen már csak aszúsodásnak indult, töppedt bogyójú fürtök maradtak, így ebből szedtünk egy adagot, amivel a nagysikerű 2012-es évjárat késői szüretét szeretnénk folytatni. Az érettség, cukortartalom és savak megvannak hozzá, de ez csak az alapanyag. Még előttem az erjesztés, egy kis időre hordóba is teszem majd. Messze még a tavasz vége! Október 26. 7. szüreti nap A Zétából kint hagytuk egy kis darabot szikkadni, töppedni, aszúsodni, tovább koncentrálódni. Bíztunk a jó időben, de az csak nem akart kialakulni, továbbra is sok víz jött, a hőmérséklet sem emelkedett. Később az előjelzés már javulást mond, kisüt néha a nap, nem lesz eső - de már olyan meleg sem, ami a tökéletes aszúsodáshoz megfelelő lenne, így az aránylag száraz hétvége után úgy döntöttünk, hogy leszedjük, ami még kint maradt. Gyakorlatilag így tett mindenki, aki még kivárt, ezen a hétvégén mindenki elkezdte a "nagyszüretet". Az alapanyag egy kicsit koncentráltabb lett, mint a 10 nappal előbb szedett, egy édes Szamorodnihoz tökéletes lesz. Mondjuk a mennyiségen is meglátszott ez a koncentráció, hamarabb is végeztünk, mint terveztük. Október 27. 8. szüreti nap A Kövérszőlő felét már több, mint egy hónapja leszedtük száraznak. Azóta már tartályban pihen lefejtve (az éven gyorsan erjedt minden borunk) A kint maradt része ugyanolyan állapotban van, mint a tegnapi Zéta, ez is jó szamorodni alapanyag. Meglátjuk még, hogy mi lesz a sorsa. Késői szüret, szamorodni, önmagában vagy házasítva Zétával, esetleg Muskotállyal? Majd miután kierjedt, letisztult minden borunk, akkor jönnek ezek a kérdések. Az évjárattal elégedettek vagyunk, hiszen nagy hiányt pótolunk a száraz borok terén - 4 féle készült! Az elapadóban lévő késői szüreteinket is sikerül még időben váltani majd az ideiekkel. Az idei aszúért meg annyira nem fáj a szívünk, hiszen hamarosan adhatjuk a 2013-ast, ami palackozásra készen várja 2016-ot. Köszönet Mindenkinek! Szedők: Jolika, Ilonka, Zsuzsika, Irénke, Beáta *** Logisztika: Laci *** Technológia: Gergő, Laci, Ádám (meg Kati néni, aki a papírokat gyártotta) *** Közben helytállás a bázison: Kata és Beáta *** Tibi, aki megjavította a defektünket *** Kitüntetett köszönet Anyámnak és Apámnak, akik vigyáztak a gyerekekre *** valamint az ölyvpárnak, akik évek óta őrzik a termést a seregélyektől... További hírekért iratkozz fel itt az oldal alján!
1 Comment
Szentpály László
3/11/2015 18:39:56
Nagyon köszönöm ezt a szép és tartlamas szüreti beszámolót.
Reply
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
kategóriák
All
Régebbiek
February 2025
|