A télre sokan úgy gondolnak, mint egy elkerülhetetlen rossz időszak, amit át kell vészelni. Nem tehetünk ellene semmit, nem kerülhetjük el; csendben túl kell esni ezen a sötét, komor, depresszív évszakon, hogy újra örülhessünk a tavasznak. A fanatikus pergető horgászok számára azonban ez nem így van. A december, január és a február a legjobb időszak hazai vizeink egyik legnemesebb ragadozóhalának kergetésére; ez az igazi plasztikcsali süllőzés ideje! A horgászatban az igazi téli időszámítás akkor következik be, amikor a „téli helyükre” vonulnak a halak. Hazai folyóinkon ezek legtöbbször mély gödrök, de bizonyos helyeken a műtárgyak környéke, például hidak, vagy erőművek közvetlen környezete is ilyen lehet. A fehérhalak nagy számban gyűlnek össze egy-egy ilyen frekventált területen, hogy átvészeljék azt a néhány hetet, amíg a víz hőfoka a leghidegebb. A szaknyelv „telelő területnek” hívja ezeket a helyeket, ahol gyakran horgászati tilalom is van érvényben télen, hogy a horgászok se zavarják a téli pihenőjüket töltő halakat. Tokajban is van ilyen telelő terület; a Tiszán az 543-544. folyamkilométer között, míg a Bodrogon a 0-2. folyamkilométer között került kijelölésre ez a terület. Itt november 15-től március 1-ig tilos a horgászat. Ezeken a szakaszokon a táplálékhalakon kívül sok fogassülő is összegyűlik a könnyű táplálék reményében. Azonban a halrajok közelében telelő süllők általában kisebb példányok, nagy egyedszámban. Szerencsénkre a tilos területen kívül is van értelme süllőket keresgélni, és ott nagyobb valószínűséggel találkozhatunk nagyobb példányokkal is. A téli plasztik csalis süllőzés nem csak a mélyvízi horgászatról szól. Sőt, a mély gödrökben inkább a kisebb példányok gyűlnek össze. A nagyobb süllők gyakran sekély homokpadokon, az agyagos aljzatok „redőiben”, sokszor teljesen homogénnek, jellegtelennek tűnő mederalakulatok mentén találják meg helyüket. Ők jellemzően magányosan, vagy kis egyedszámú csoportokban töltik ezt az időszakot. Ezért télen érdemes vallatni a sekély homokos aljú meder szakaszokat is, és persze a különböző akadókat, kövezéseket is. Amelyik szakaszon egyszer fogunk süllőt, vagy legalább kapást elérünk, oda érdemes visszatérni, és újból és újból átfésülni őket alaposan, mert gyakran több magányos süllő is lapul még ott, csak meg kell találnunk. A téli süllő a lehűlt vízben elég passzív, emésztése lassú, így nem sokat táplálkozik, és nem is minden időpontban. Felértékelődik a jelentősége a kapásidőszaknak, ami persze helytől függően változó lehet, de általában a reggeli és a kora dél utáni időszak hozhatja meg a jobb süllők kapókedvét. Érdemes nagyobb méretű plasztikcsalikkal próbálkoznunk, amik akár 13-15 cm-esek is lehetnek, hiszen a hideg vízben a könnyen megszerezhető, nagy energiaforrás lehet a legvonzóbb a ragadozók számára. Így hamarabb rabolnak rá egy nagyobb falatra, mint egy kisebbre. A süllők ilyenkor már nem fognak méterekről nekifutni a tápláléknak, és csak akkor szánják rá magukat a támadásra, ha közvetlen közelükben, a „támadási zónájukban” kínáljuk fel a csalit. Ezért is fontos, hogy próbáljuk meg lassan prezentálni a gumihalunkat, használjuk a lehető legkisebb súlyú jig fejeket, amiket rövid emeléssekkel, lassan vezessünk. A gumihalak színéről még nem esett szó. A tipikus süllős színeken kívül (sárga, zöld, fehér) érdemes a modernebb, sötétebb árnyalatokat is kipróbálni, mint például a barnát, lilát, és a sötétzöldet is. A modern UV aktív csalikat is nyugodtan bevethetjük, hiszen a süllők szeme nagyon jó, és egyértelműen jól érzékeli az UV aktív színeket. A bot és orsó lehet ugyanaz a szett, amivel akár nyáron vagy ősszel is horgászunk. Az egyetlen eleme a felszerelésnek, ami külön figyelmet érdemel télen, az a főzsinór, hiszen a kemény mínuszokban nagyon sok kellemetlenséget okozhat a gyűrűk befagyása. Emiatt a legjobb választás a nanofil zsinór lehet, ami talán a legkevesebb vizet viszi fel a gyűrűkre és az orsóra. Ha vékony fonott zsinórt használunk akkor érdemes szilikon spray-vel befújni a zsinórunkat, vagy valamilyen babaolajjal, szőlőzsírral bekenni még a horgászat előtt. Persze ezek sem csodaszerek, nem fogják egész napra megakadályozni a gyűrűink befagyását, de időt nyerhetünk vele, és hosszabb ideig horgászhatunk fagyás nélkül. Ha télen „catch & releae-t”, azaz sporthorgászatot alkalmazunk és szeretnénk a kifogott süllőket visszaengedni a vízbe, akkor ügyeljünk arra, hogy a meleg kezünkkel ne fogdossuk nagyon össze a hideg vízből érkező halat, illetve erős fagyban se tartsuk sokáig szárazon, hogy ne sérüljenek meg ezek a csodás halak. Tokajban a tél is csodálatos, a Tiszán meg aztán különösen! Érdemes idelátogatni ekkor is, hiszen a borospincék télen is várják vendégeiket, akik pedig aktív kikapcsolódásra vágynak és szeretnék élvezni a varázslatos téli Tisza csodáit, azoknak érdemes pergetőbotot ragadniuk és a tüskéshátú ragadozók nyomába eredni ebben az időszakban is.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
kategóriák
All
Régebbiek
February 2025
|